| Cserszegi Fűszeres |
|
|
Irsai Olivér x Tramini. Bakonyi Károly nemesítette 1960-ban. 1982-ben lett államilag minősített fajta. Termőképessége közepes. Fürtje középnagy, bogyói kicsik, vékony héjúak. Szeptember második felében szüreteljük. Cukortartalma közepes. Bora élénk savtartalmú, extrakttartalma (testessége) közepes, illata enyhén muskotályos, zamata fűszeres. A Hilltop 1995-ben kezdte meg mind hungarikumok, mind világfajták telepítését az Ászár-Neszmélyi és Szekszárdi Borvidéken. Az Ászár-Neszmélyi Borvidéken telepített 430 ha szőlő közt van a Cserszegi is. E mellett Olaszrizling, Királyleányka, Irsai Olivér és persze világfajták találhatók az új ültetvényeken. Az első nagy nemzetközi sikert a Cserszegi aratta. Valószínű, hogy az akkori kiemelkedő minőség nem csak a fajtának és az évjáratnak, de alapvetően a termőhelynek is köszönhető. Már egy évszázaddal korában is népszerűek voltak a neszmélyi borok, holott akkor más fajtákat termesztettek. Fényes Elek így ír erről: „Különös, hogy a neszmélyi hegy, mely sem fekvésére (arcczal északnak dül, délről magasabb hegyek környékezik), sem alkotó részére (agyag és fövenyes homok) sem szőlőfajaira nézve (legtöbb a mézes és sárfejér és a muskotály vagy dinka alig tűnik fel), valami rendkívülit nem ígérhet, mégis a Dunára való fekvése, a kellemetes mérsékelt éghajlat, a szőlőmunkások bánásmódja…. olly kedves nectárt teremt elő, hogy hazánkban a legkedvesebb csemegeborokhoz méltán hasonlítható” |












